Több mint háromszáz tanulmány, könyv, tankönyv, recenzió és népszerűsítő újságcikk. Száznál több jogszabálytervezet. Több ezer tanítvány országszerte, s nemcsak a jogászok, de az orvosok és a történészek körében is. Egy hosszú és dolgos élet – a puszta számok tükrében.
Nizsalovszky Endre 1894-ben született Békéscsabán – ahol édesapja bíró, majd törvényszéki elnök volt –, s 1976-ban, 82 éves korában hunyt el Budapesten.
Tanulmányait Nagyváradon és Debrecenben végezte, vizsgáit kitüntetéssel tette le. 1916-ban joggyakornok, 1918-ban Berlinben ösztöndíjas volt. 1920-tól az Igazságügy Minisztérium törvény-előkészítő osztályán dolgozott. 1929-ben habilitált magyar magánjogból Debrecenben, ahol a rákövetkező évben – mindössze 36 évesen – a kereskedelmi- és váltójog tanára lett. 1934 és 1936 között a budapesti Műegyetem Közgazdaságtudomány Karán tanított kereskedelmi- és magánjogot. 1939-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemre került, ahol előbb törvénykezési jogot, majd 1943-tól magyar magánjogot adott elő. A tanszékeket pályázat nélkül, meghívás alapján nyerte el.
1939-től levelező, 1954-től rendes tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. 1956 őszén az Állam- és Jogtudományi Bizottság elnökévé választották. Október 22-én reformbeszédet tartott a Bizottság vitaülésén, néhány nap múlva pedig a Magyar Rádióban szólalt fel. Kodály Zoltán elnöklete mellett a forradalom idején az Akadémia nemzeti bizottságának titkárává választották.
1957 szeptemberében egyetemi tanári tisztéből – megalázó fegyelmi eljárás lefolytatása után – eltávolították. Az egyetemről kitiltották, akadémiai tisztségeitől megfosztották. Szilenciumra ítélték.
Élete hátralévő évtizedeit tudós magányban, könyvtárakban töltötte. Szerény nyugdíjból és akadémiai tiszteletdíjból élt. Az utódokat azonban csodálatos alkotásokkal ajándékozta meg, igaz, ezek egy része csak halála után, a Tanulmányok a jogról c. posztumuszkötetben jelenhettek meg.
Tanártársai sohasem hívták vissza az egyetemre. Az ifjabb generációk azonban személyét és munkásságát újra felfedezték. Nyolcvanadik születésnapján, tiszteletére és köszönteni őt, százak gyűltek össze az Európa Étteremben.
Nizsalovszky Endre 1894-ben született Békéscsabán – ahol édesapja bíró, majd törvényszéki elnök volt –, s 1976-ban, 82 éves korában hunyt el Budapesten.
Tanulmányait Nagyváradon és Debrecenben végezte, vizsgáit kitüntetéssel tette le. 1916-ban joggyakornok, 1918-ban Berlinben ösztöndíjas volt. 1920-tól az Igazságügy Minisztérium törvény-előkészítő osztályán dolgozott. 1929-ben habilitált magyar magánjogból Debrecenben, ahol a rákövetkező évben – mindössze 36 évesen – a kereskedelmi- és váltójog tanára lett. 1934 és 1936 között a budapesti Műegyetem Közgazdaságtudomány Karán tanított kereskedelmi- és magánjogot. 1939-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemre került, ahol előbb törvénykezési jogot, majd 1943-tól magyar magánjogot adott elő. A tanszékeket pályázat nélkül, meghívás alapján nyerte el.
1939-től levelező, 1954-től rendes tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. 1956 őszén az Állam- és Jogtudományi Bizottság elnökévé választották. Október 22-én reformbeszédet tartott a Bizottság vitaülésén, néhány nap múlva pedig a Magyar Rádióban szólalt fel. Kodály Zoltán elnöklete mellett a forradalom idején az Akadémia nemzeti bizottságának titkárává választották.
1957 szeptemberében egyetemi tanári tisztéből – megalázó fegyelmi eljárás lefolytatása után – eltávolították. Az egyetemről kitiltották, akadémiai tisztségeitől megfosztották. Szilenciumra ítélték.
Élete hátralévő évtizedeit tudós magányban, könyvtárakban töltötte. Szerény nyugdíjból és akadémiai tiszteletdíjból élt. Az utódokat azonban csodálatos alkotásokkal ajándékozta meg, igaz, ezek egy része csak halála után, a Tanulmányok a jogról c. posztumuszkötetben jelenhettek meg.
Tanártársai sohasem hívták vissza az egyetemre. Az ifjabb generációk azonban személyét és munkásságát újra felfedezték. Nyolcvanadik születésnapján, tiszteletére és köszönteni őt, százak gyűltek össze az Európa Étteremben.